Nem tudom, hogy hol kezdjem.

Azt sem igazán tudom, hogy egyáltalán el akarom e kezdeni.

Érdemes e, elkezdeni.

Én úgy képzelem, másoknál ez úgy van, hogy egész életükben ezt akarják. Nálam, ez pont az ellenkezője. Én egész életemben ezt nem akartam. Szentül hittem és még mindig meggyőződésem.

Meggyőződésem, tényleg?

Nem… valami nem stimmel. Nem értem. Össze vagyok zavarodva és egyre jobban. A világom, amiben hittem, amihez ragaszkodtam felbolydult.

Igazából nem ma kezdődött. Pár éve. Az a bizonyos 3. x  volt a ludas.

Talán.

Azóta elelt több mint 4 év és én azt hittem, hogy rendbetettem a gondolataimat, az érzéseimet, az ösztöneimet és tudom, hogy mit is akarok.

Talán ha összejön normálisan, akkor nem lenne baj. De közel két év próbálkozás után sincs semmi, így megint kezdhetek mindent előlről. Pedig már az első kör sem volt egyszerű.

Igen, a számokkal nincs kavar! Már az első kör is ennyi ideig tartott. Több mint 2 év helyre rakni, hogy mit is akarok aztán 2 év próbálkozás és most itt vagyok. Jah! A helyrerakás sem volt 100%. Ez nem arról szólt, mint másoknál. Nem volt egy határozott döntés. Már ha volt döntés. Nem lettem megszállott. Nem lettem idegbeteg, nem makkantam meg. A hormonjaim persze uralkodtak rajtam. Volt egy kemény időszak pár hónapja, amikor azt hittem megkattanok. Borzalmas érzés volt, senkinek sem kívánom. Szörnyű lehet azoknál, akik ezt éveken keresztül érzik. Nem is értem, hogy lehet bírni. Én 3 hónap után kilábaltam belőle.

Talán a hidegzuhany segített.

Az orvosi lelet.

Hogy nem biztos, hogy lehet.

Hogy csak lombik, vagy inszem.

Úgy éreztem magam, mint akit fejbeb*^#$tak egy péklapáttal. Egy hatalmas péklapáttal. Azt hiszem ezt hívják iróniának!

Az ismerősök nagy része meglepődne, ha látná ezeket a sorokat. Sokan viszont azt mondanák: „én megmondtam”… szokásos szöveg. De az igazság az, hogy nem. Ez nem ugyanaz, mint amit a legtöbb nő érez. Ebben biztos vagyok.

Igazából gyerekekre ránézni sem bírok. Nem szeretem, ha azt modják, hogy kisbaba, bébi, mert nekem minden emberpalánta gyerek. Nem szeretem "a gyerek a mi jövőnk" szöveget, mert nem hiszek benne. Nem olvadok el reklámoktól, amiben gyerek van. Sőt! Erőltetettnek és nyálasnak találom, és agybajt kapok azoktól, akiknek az agyuk annyira mosható, hogy mindentől, amiben gyerek van elájulnak.

Van így egyáltalán esély?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.