mny 2012.12.19. 13:53

huszonegyedik

Az az igazság, hogy az egy dolog, hogy terhes vagyok, ennek a kislánynak a sorsa még mindig megoldatlan. És mi még mindig komolyan gondoljuk, hogy szeretnénk segíteni és még mindig úgy gondoljuk, hogy a 3 lehetőség közül

1) intézet

2) nagyi

3) mi

még midnig velünk járna a legjobban. 

Most lazán gondolkozunk arról, hogy ahol egy gyerek elfér, ott van hely kettőnek is. Ez gondolom is, hogy így van. De hogy így érkezzen két gyerek! Na ettől már pánikolok. Anyagilag sem lesz egyszerű, mivel a kislány is pici még kb mindenből kettő kéne, és utána semmi anyagi támogatás nem járna. Otthon azért nem mert itt élünk, itt meg gondolom azért, mert nem a mienk. Mi "csak" nevelőszülők lennénk, de nem itteni gyereket nevelnénk. Természetesen nem ez a döntő, de az anyagi vonzat sem elhanyagolható. Oké, hogy nem állunk rosszul, de nem vagyunk eleresztve sem és ezzel is számolni kell. Bár a döntésnél ez semmit sem vet latba. 

A legszerencsésebb az lenne, ha kislány előbb érkezne, mert ha egyszer jön a saját gyerekkel az nem is tudom, hogy hogy lenne kivitelezhető. Az egyedül az újszülöttnek nem lenne para.. ő ebbe születik, ezt szokja meg, ezt tarjta természetesnek. De a kislány! Pont egy éves lesz akkor... elszakítva az anyjától, ráadásul olyan körülmények közé, ahol nem csak ő a legfontosabb. Ezen szerintem még Vekerdy, Supernanny és Ranschburg Jenő is megvakarná a fejét.. az együttes szuperpowerük sem tudom, hogy elég lenne e a feladat megoldásához. 

Akarok segíteni ezen a kislányon. És továbbra is úgy gondolom, hogy tudok. NIncs más megoldás. Hacsak nem jelentkezik valaki más. 

Ha ezt nekem valaki valaha mesélte volna.... jeeeez!

A bejegyzés trackback címe:

https://legyenlegyen.blog.hu/api/trackback/id/tr114973124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása